125 éve született Tamási Áron

125 éve született Tamási Áron, az erdélyi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. A Hargita megyei Farkaslakán 1897 szeptember 20-án látta meg a napvilágot és ugyanott, a kis székely faluban nőtt fel, legalábbis tizenhárom éves koráig. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus gimnázium tanulója volt, ahonnan 1916-ban besorozták katonának. 

Az első világháború után, a Romániához csatolt Erdélyben hirtelen kisebbségként kellett megélnie egy olyan időszakban, amikor ez talán a legnehezebb volt. 

Mégis, mint legismertebb regényének hőse, Ábel, aki a román Fuszulánnak  mondta, hogy “nem fogadom el.(…) magát ellenségnek”, Tamási sem látott ellenséget az egyszerű román emberben. Mindenkiben megtalálta az emberséget, még akkor is, amikor azt nehéz volt meglátni. 

1918-ban a kolozsvári egyetemen előbb jogi tanulmányokat kezdett, de később a Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. S bár rövid ideig bankban is dolgozott, mégsem lett belőle se bankár, se kereskedő, de mégcsak boltos sem. Márpedig egyszerűen azért, mert, mint ahogy a Szülőföldem-ben olvashatjuk amit Ágnes testvére mond neki, “Boltos csak abból lesz, aki a pénzt erősen szereti.” Pénz helyett Tamási Áron az írást szerette meg.  

1922-ben első írói sikere indította a betűk útjára, amikor a Keleti Újság pályázatára beküldött novellája első helyet nyert. A következő évben, 1923-ban a Tizenegyek Antológiája, az önálló erdélyi magyar irodalom első nemzedékének képviselőit bemutató könyv, már három novelláját közölte. 

Ugyancsak 1923-ban, huszonhat éves Tamási Amerikába utazott anyai nagybátyja meghívására. A keleti parton, New Yorkban, a Chicago melletti Gary-ben, majd a nyugat-virginiai Welch-ben élt, és dolgozott, de a tervelt tíz év helyett csak hármat maradt az Újvilágban. Semmit nem talált itt, ami vonzotta volna, vagy hosszabb ittlétre késztette volna, így 1926-ban hazatért Erdélybe, s Kolozsváron telepedett le, ahol Az Újság és az Ellenzék kiadója, s ugyanakkor az Erdélyi Helikon alapító tagja lett. 

A két világháború között rengeteget írt, többek között az Ábel trilógiát, amit a Brassói lapok közölt először, részletekben. 

Amikor 1940-ben Kolozsvár és Erdély egy része visszakerült Magyarországhoz, Tamási az erdélyi mellett, az anyaországi magyar irodalmi életben is aktívan részt vett. Végül 1944-ben Budapestre költözött és a második világháború után ott maradt. Ott hunyt el 1966 májusában, bár kívánságára Farkaslakán temették el. 

Sírja ma is ott áll, a felirattal,

„Törzsében székely volt, fia Hunniának, Hűséges szolgája bomlott századának.”

Tamási Áron sírja Farkaslakán, 2022 szeptemberben. fotó: Egyed Tibor

Bár a világot összejárta, Amerikában is élt három évet és Budapesten több mint húszat, mégis csak az otthoni világ, az erdélyi székely falvak világa volt irodalmi munkásságának alapja, szülőföldje adott műveinek mélységet. 

“Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – Ábel nyomában

Nézem az Ábel trilógiát amit magammal hoztam az Újvilágba.  Nem is tudom, hányszor olvastam el az évek során. Különösen amióta elhagytam Erdélyt, s itt telepedtem le, az amerikai vadnyugat egyik legnagyobb városában. 

Amikor előszőr léptem Amerika földjére, azt hittem Ábel nyomában járok majd. Úgy képzeltem el amerikai utamat, mint Ábel útját, s valóban Tamásiét, aki pár évet töltött ugyan Amerikában, de utána hazament. Úgy képzeltem, eljövök, hogy megtanuljam mi van az Óceán túlsó partján, hogy megoszthassam mindezt az otthoniakkal. 

Persze, bármenyire is szerettem Ábelt, mint irodalmi hőst, életemet nem igazítottam teljesen hozzá. A Tamási hősével ellentétben, amikor az amerikai szerelem jelentkezett, nem azt hagytam itt, hanem a szülőföldemet cseréltem fel az itteni világgal. Azt, hogy mégis megéltem itt is, nagyrészt talán annak is köszönhetem (amellett, hogy manapság gyakrabban lehet hazalátogatni), hogy Ábel, és az erdélyi magyar irodalom sok más értéke itt van velem, hogy visszavigyen Erdélybe, legalább gondolatban, amikor nem tudok személyesen ott lenni. 

Ha sok egyébről nem is, de amerikai családom minden tagja s amerikai ismerőseim nagyrésze hallott tőlem Tamásiról és az Ábel trilógiáról. Az amerikaiak szeretik megkérdezni, hogy mi a kedvenc könyved, ha már olvasásról beszélek velük. Nem tudtam, hogy van egy kedvenc könyvem amíg erre a kérdésre nem kellett válaszolnom évekkel ezelőtt. De rájöttem, hogy van válaszom rá. Ha arra gondolok, van-e egy olyan könyv amit sosem tudok megunni, amit milliószor el tudok olvasni, gondolkodás nélkül mondom, hogy Tamási Ábelje. Ábel, aki összejárta a világot csak azért, hogy rájöjjön, hogy “azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” 

“… nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk amennyire lehetséges, visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”

Amikor nagyon hiányzik az otthon, mindig előveszem az Ábel trilógiát. Amikor férjem látja, már tudja, hogy mi bajom. Többek között nálunk az Ábel az asztalon már azt is jelenti, hogy rég nem jártunk Erdélyben, ideje hazalátogatni. Ábel hazavisz, s játékosságával felvidít, vagy éppen megsirat, de arra is szükség van. Itt, Erdélytől távol más jelentősége van, mint annak idején otthon volt.

Amikor otthon olvastam a trilógiát, az Ábel észjárását, játékos nyelvét, kalandos történeteit élveztem. Az is igaz, hogy fiatalabb voltam, még én is csak “a rengetegben”, majd “az országban” jártam. Szerettem volna az erdélyi havasokban élni, mint Ábel a rengetegben, és megértettem, szinte átéltem Ábel kalandjait az országban. De már az amerikai kalandokat csak kivülállóként olvastam, mint érdekességet. De talán kívülállóként is írta Tamási. Bár Amerikában élt egy pár évig, sosem tudta otthon érezni magát ebben a számára nagyon idegen világban. Nem véletlen, hogy az amerikai útja végén találja meg Ábel az élet értelmét.

De kisebbségként nehezen lehet(ett) Erdélyben magyarként “otthon” lenni, főleg a két világháború között, s talán még nehezebb lett a második világháború után. Tamási bízott ugyan a román néppel való testvéri együttélés lehetőségében, végül csak áttelepedett Budapestre. De talán nem is olyan fontos az otthonnak pont a születésünk helyén lennie.

Ha nagyon akarjuk, másképp is értelmezhetjük az “otthon”-t és talán ez (is) az ami a Tamási műveinek univerzális értéket ad: nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy amikor megismertük a világot, az “otthon”-t másutt találtuk meg.

Tamási Áron irodalmi munkássága

S bár az Ábel trilógia az, ami először jut eszembe a Tamási Áron nevét hallva, a Jégtörő Mátyás és Szülőföldem is mellette áll a phoenixi lakásom könyvespolcán. S mindez csak egy nagyon kis részét alkotja a Tamási Áron életművének. Rengeteg novellát, elbeszélést, drámát, színművet, egy jó pár regényt és önéletrajzi írást hagyott ránk. Munkáiból megismerjük a két világháború közötti erdélyi világot, a székely és erdélyi magyar kisebbség létkérdéseit. Ugyanakkor a nyelv játékossága, kalandos helyzetek, bár elgondolkoztatóak, mégis vidámságot és reményt is sugároznak.

Munkáinak értékét nem egy irodalmi díj bizonyítja. Baumgarten irodalmi díjat négyszer is nyert, 1929-ben, 1930-ban, 1933-ban és 1943-ban, Corvin-koszorút 1940-ben nyert és 1954-ben a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Kossuth-díjat kapta meg. Halála után, 1997-ben, poszthumusz Magyar Örökség díjat kapott.

Tamási művei ma is éppoly időszerűek, mint amikor megírta őket

Tamási életműve és mondanivalója, bár szorosan kapcsolódik szülőföldjéhez, univerzális jellegű. Éppúgy megállja helyét az erdélyi magyar és teljes magyar irodalomban, mint a világirodalomban.  

Annak ellenére, hogy Tamási életműve nagyon is szülőföldjéhez kötött, meglátásai, mondanivalója univerzális.  Éppúgy talál az egész emberiségre, mint a kis székely nemzetre, ugyanúgy talál a mi időnkre, mint az 1920-as, ’30-as évekre, Erdélyre, úgy mint Magyarországra és Amerikára… 

Munkái közül egy pár többek között angolul is megjelent, közöttük az Ábel trilógia első kötete, Ábel a rengetegben.

2022 Tamási Áron emlékév

A Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága az író születésének 125. évfordulójára 2022-t Tamási emlékévnek nyilvánította. Igaz, hogy én ezt Apukámtól tudtam meg, aki otthon, Erdélyben, ellátogatott Farkaslakára, s onnan küldött nekem egy pár fényképet.

Az elmúlt hétvégen ünnepsorozatot tartottak Farkaslakán. Megemlékezés a szülőház udvarán, séták a Tamási emlékhelyeken, színházi előadások, könyvbemutatók ünnepelték szülőfalujában Erdély s a Székelyföld nagy íróját. 

Persze, szerettem volna ott lenni. Bár sokkal könnyebb hazautazni Amerikából most, mint amikor Tamási járt ezen a földrészen, Erdély mégsincs közelebb. Rég nem jártam otthon.

De Tamási életműve mindig hazavisz. És összetart. Nemcsak az erdélyi magyarokat, de általában a magyarokat, mindenütt. Bárhol vagyunk a világon, Tamási Áronra emlékezve, otthon vagyunk, mégha csak gondolatban is. 

A Tamási Áron emlékmű Farkaslakán, Szervátiusz Jenő és Tibor hargitai vulkáni kőből faragott munkája. fotó: Egyed Tibor

Bibliográfia:

Tamási Áron: Ábel. Ábel a rengetegben, Ábel az országban, Ábel Amerikában. Kriterion kiadó, Bukarest, 1972. Dávid Gyula előszavával.

Tamási Áron: Jégtörő Mátyás. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1981. Izsák József előszavával.

Tamási Áron: Szülőföldem. Mentor kiadó, Marosvásárhely, 1997. Nagy Pál előszavával.


Áron Tamási, One Of The Best Hungarian Writers From Transylvania

Áron Tamási, one of the most outstanding figures of Transylvanian Hungarian literature, was born 125 years ago, on September 20, 1897, in Farkaslaka (Lupeni), Harghita county. He grew up there in the small Székely village until he was thirteen years old. From 1910 to 1916, he was a student at the Catholic high school in Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc), but in 1916, enlisted and served as a soldier in WWI until 1918. 

After the First World War, when Transylvania was annexed to Romania, he suddenly found himself a minority in his homeland, at a time when this was perhaps the most difficult. 

Yet, like the hero of his best-known novel, Ábel, who told the Romanian Fusulán that “I don’t accept you (….) as an enemy”, Tamási did not see an enemy in the Romanian people. He noticed the suffering in the poor people of both nations. He found humanity in everyone, even when it was hard to see.

In 1923, at twenty-six, he came to America, where he spent only three instead of the ten years he intended. He lived on the East Coast, in New York City, in the town of Gary near Chicago, and in Welch in West Virginia. However, he found nothing worth staying for in any of these places, and in 1926 he returned to Transylvania, where he settled in Cluj. Here, he started working in the publishing industry of the Hungarian literary life of Romania, and became one of the founding members of the monthly literary and cultural magazine, Helikon of Transylvania.

Between the two world wars, he wrote a lot, including his best-known work, the Ábel trilogy, first published in parts by the literary paper of Brasov.

When Cluj-Napoca and a part of Transylvania were returned to Hungary in 1940, Tamási became actively involved in Hungarian literary life in the motherland as much as in Transylvania. He finally moved to Budapest in 1944, where he remained after the Second World War. He died there in May 1966, but his remains were returned at his request to his home village of Farkaslaka (Lupeni), Harghita county.

Tamási’s life work and his insights, although closely connected to his homeland, have a universal value. His work holds its place in Transylvanian Hungarian and Hungarian literature, as well as in world literature.

His insights apply to all of humanity, just as it does to the small Székely nation. They apply to our time as much as to the 1920s and 30s, to Transylvania, as well as to Hungary and America…

You can find several of his works translated into English, among them: Abel Alone, the first novel of the Abel trilogy.

Published by

E. Réka Fromm

A Hungarian native from Transylvania, Réka Fromm is the language instructor for adults at the HCA Phoenix. She is teaching Hungarian as a foreign language for English-speaking adults, leading small groups of beginner through intermediate classes through Zoom. A Phoenix resident for almost three decades, she is also a travel writer and occasional translator.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s