Bár sokat változott az évek folyamán, a szüreti bál egyik legnépszerűbb ünnep ma is minden magyarlakta közösségben, akár otthon, akár a távolban van az a közösség. Phoenix sem kivétel, hiszen három különböző közösség ünnepelte a szüreti bált az elmúlt két hónapban. Ami nem is csoda, hisz itt a forró sivatagban egész nyáron be vagyunk gubózva, ahogy jön az ősz, mindenki ki szeretne mozdulni, keresi a lehetőségeket, ahol valamit ünnepelhet, másokkal találkozhat. A szüreti bál erre például egy tökéletes kifogást nyújt.

A Magyar Kulturális Egyesületünk az elmúlt vasárnap ünnepelte a szüretet, ahova nem csak magyarok jöttek el, hanem jó pár olyan család is, aki nemcsak, hogy nem beszél magyarul, de még kapcsolata sem sok van a magyar kultúrával azon kívül, hogy családtagjuk vagy barátaik magyarok. Mégis nagyon jól érezték magukat. Figyeltem egy amerikai családot például, akik nem tudták, mit várjanak a szüreti báltól, de végig ott voltak, s bár egy szót nem tudtak magyarul, mégis végig jól szórakoztak.

Ezek a rendezvények itt, a hazától távol, erről szólnak: megosztjuk a szokásainkat és hagyományainkat a körülöttünk élő népekkel, ezáltal hidat építve kultúrák között. A bál vége fele sokan érdeklődtek a magyar kultúra és nyelv felől, s feliratkoztak a nyelviskolánkba, hogy többet tanulhassanak.

Segített az, hogy a bevezetőben angolul is meséltünk a szüretről, ennek jelentéséről és a szüreti bál hagyományáról. Utána viszont a gyerekek műsora, és a szórakozató zenei program többnyire magyarul folyt, ami kellemes hatással volt azokra is, akik esetleg egy pár szót értettek belőle, vagy talán semmit, de megtetszett a nyelv hangzása.

A szüreti bál eredete

Valamikor réges-régen a szüretnek és szüreti bálnak nagyon fontos szerepe volt a falu életében. A szórakozás benne volt ugyan, de előtte óriási munkával telt a nap. Viszont a magyar nép jókedvvel folytatja a munkát, különösen, ha az egész közösséget bevonhatja.

A szüret egy ilyen közösségi munka volt, hisz a szőlőszedés s borkészítés kézzel ment és egyedül senki sem bírta volna. Ellenben ha mindenki besegített, egy nap alatt minden megvolt, s még a bálra is futotta, ami estére maradt.

A falu legényei pár nappal a szüret előtt végiglovagoltak az utcán, sőt a szomszédos falvakba is elmentek és hangos szóval mindenkit meghívtak a szüretre. A szüret a szőlő betakarítását jelenti.

A meghirdetett napon minden falubeli részt vett a szüreten. A nők szedték a szőlőt, amivel kosarakat töltöttek meg, majd fuvarozókat hívtak. 

Ezek a fuvarozók a férfiak voltak, akik az óriási, szőlővel töltött kosarakat a hátukon vitték a sajtóhoz. Ott hordókba rakták át, amikben mezítlábas gyerekek és nők taposták meg a szőlőt. 

A zúzott szőlőt ezután átvitték a borkészítő présbe. Ott az első présből must lett, amit mindenki megkóstolt, még a gyerekek is. 

A nap mindenki számára kemény munkát jelentett és a szüret befejeztével a szőlősgazda mindekit meghívott egy lakomára, valamint az ünneplésre, a szüreti bálra. 

Hagyományos ételekkel ünnepeltek. Az asztalra gulyás, sertéssült, töltött káposzta és frissen sült kalács, régi termésből készített bor és pálinka került. Persze, a tánc sem hiányzott a hajnalig tartó mulatozásból.

Manapság a szürethez nincs egy egész falura szükség. A szüret már nem a munkáról szól. De a szüreti bál, maga a zenével, tánccal egybekötött lakoma fennmaradt, amit minden magyarlakta területen a mai napig megünnepelünk. Nem azért ünnepeljük, mert feltétlenül szükség van rá, hanem azért, mert közösséget összefogó ereje van.

Hogyan ünnepeltünk Phoenixben

Előzőleg említettem, hogy Phoenixben, pontosabban Glendale-ben is megünnepeltük a szüreti bált.

Minden asztal megterítve várta a vendégeket, szőlővel, töltött tojással, franciasalátával, meg egyebekkel. Később pörköltet és süteményeket tálaltunk fel a vendégeinknek. Aztán, hogy az eredeti szokást felelevenítsük, szőlőt is préseltünk.

A Napocska Magyar Iskola diákjai tartottak előadást, énekkel, tánccal, szavalatokkal.

Ezt követte Sárog Noémi operett-musical összeállítása.

A Napocska diákjainak csak csodáltam a magyar nyelvtudását. Különösen a nagyobb diákokét. A kicsik még otthon talán gyakrabban beszélnek magyarul, nem járnak nap mint nap iskolába ahol csak angol szót hallanak. Később már sokkal nehezebb ezt fenntartani, de amint a három nagydiák bizonyította, lehetséges. Bár Arizonában nőttek fel, s a magyar iskolában csak kéthetente egyszer járnak, nagyon szépen, tisztán beszélnek magyarul, amit őszintén csodálok. A szülők érdeme, nagyon is igaz, de a magyar iskolának s főleg a körülötte felépült közösségnek is óriási szerepe van a gyerekek nyelvtudásában, és egyáltalán abban, hogy érdekli őket az anyanyelvük és kultúrájuk. S mindezt nagyon szépen bemutatták a szüreti bálon, annyira, hogy más is kedvet kapott a magyar tanulásra. Nem könnyű ezt itt elérni.

De a bál nemcsak a gyerekekről és gyerekeknek szólt. Bár az ilyen rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy gyakorolják, s használják a magyar nyelvet, ahhoz is hozzájárulnak, hogy a phoenixi közösség, akár van köze a magyarokhoz, akár nem, megismerje a szokásainkat, nyelvünket. Mindenki, akár tudott magyarul, akár nem, húszévestől nyolcvanévesig mind jól érezte magát, s valamit talált az ünnepben, ami ott tartotta, s kellemessé tette a vasárnapját.

A Glendale-ben tartott szüreti bálunk nemcsak a magyar közösséget összetartó rendezvény volt, hanem arra is szolgált, hogy a phoenixi nagy közösséggel megosszuk a kultúránkat, ezáltal gazdagabbá téve városunk lakóit.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak az esemény sikeréhez: Pék Julikának, András családnak, Jeremiás családnak, Pletenyik és Szelinger családnak, Haasz Anikónak, Fromm családnak, Veres családnak, valamint a Nemzelpolitikai Államtitkárságnak.

Ugyanakkor hálával tartozunk minden önkéntesnek, akik idejüket nem sajnálva munkálkodtak napokon át.

Több kép itt nézhető meg.

Copyright: Szelinger Szabolcs & HCAP