Szent István – napi Ünnepség

Tőled vette fényességét,

méltóságát, érdemét,

koronája ékességét,

hitit, kincsét, mindenét.

(Faludi Ferenc: Szent István királyhoz)

***For English, please see below***

Harmadik Szent István-napi ünnepségét tartja augusztus 24-én, délelőtt 10 órától a Phoenix-i Magyar Kulturális Egyesület (HCAP). Szeretettel várunk minden felnőttet és gyereket, aki együtt ünnepelné velünk a magyarság egyik legfontosabb történelmi pillanatát és a független magyar államot jelképező első királyt.

Programpontok:

-vetítés

-a gyerekekről sem feledkezünk meg, akikkel megismertetjük az ünnep történelmi hátterét, mesét hallhatnak Szent Istvánról és egy kreatív kézművesfoglalkozáson is részt vehetnek

Helyszín:

Mind and Body Kids, ahol a családosok azt is megnézhetik, milyen helyszínen tartjuk kétheti gyakorisággal a Napocska Magyar Iskolát és aki úgy dönt, a helyszínen be is íratkozhat a következő félévre.

9510 N 75th Ave, Peoria, AZ 85345

Belépő:

Ingyenes – adományt szívesen fogadunk, melyet a Phoenix-i Magyar Kulturális Egyesület és a Napocska Iskola javára fordítunk.

Szeretettel fogadunk sütemény vagy egyéb harapnivaló felajánlást is, melyet közösen fogunk elfogyasztani a vetítés után.

RSVP:

Kérnénk, hogy részvételüket jelezzék augusztus 20-ig, hogy elegendő ülőhelyet tudjunk biztosítani.

Visszajelezni a következő címre lehet: hca.of.phoenix@gmail.com vagy a (480) 685 6626 és (602) 316 1875 telefonszámokra.

sztistvan-unnepseg

 

ENG

The Hungarian Cultural Association of Phoenix is celebrating the foundation of Hungary as a Christian state and its founder, St. Stephen on August 24th at 10am. Please join us in remembering one of the most important events in the History of Hungary, as well as the king who ensured that the Hungarians survived in the Carpathian Basin.

Program:

-projection of videos related to St. Stephen and the celebration of State Foundation Day in Hungary

-there is going to be fun activities for children as well through which they will learn about this historical event, listen to stories about St. Stephen, and work on creative arts and crafts

Location:

Mind and Body Kids ,where families with children will also be able to look around and see where do we hold the bi-weekly activities for the Napocska Hungarian School, and will have the opportunity if they wish, to sing up for the upcoming semester.

9510 N 75th Ave, Peoria, AZ 85345

Entrance:

Free – donations accepted. All donations will go towards the activities of the Hungarian Cultural Association of Phoenix and its Napocska Hungarian School.

We also welcome donations of pastries or some finger food that we will eat together after the projection of the videos.

RSVP:

Please RSVP by the 20th of August, in order to reserve a seat.

You can e-mail or call: hca.of.phoenix@gmail.com or (480) 685 6626 and (602) 316 1875

We hope that you had a great summer so far and we are excited to see you again!

 

ststephen-celebration.jpg

 

Published by

HCA Phoenix

The Hungarian Cultural Association of Phoenix (HCAP) is an independent, all-volunteer, educational, charitable and non-partisan organization open to anyone with interest in nurturing the Hungarian language and culture, regardless of world view, nationality, or religion. Our goal is to nurture the Hungarian language, culture, identity, and traditions, and make them available to present and future generations through educational programs, celebrations, commemorative events, and social gatherings. Through our mission, we aim to broaden familiarity with the Hungarian culture within the American community, thereby nurturing and strengthening Hungarian-American ties and relationships.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s