Pilvax Players – Igazi Siker

***For English, please see below***

Március 17-én végre megörvendeztetett minket a Pilvax Players és igazi magyar színházba látogathattunk el.

Reggel, a kicsik előadásával kezdtek, mellyel elröpítették a gyerekeket meseországba, ahol megismerkedhettek A négyszögletű kerek erdő figuráival. Hogy élvezték-e a gyerekek, az nem is kérdés. Az arcokról felhőtlen boldogság áradt, csak úgy nevettek a fékezhetetlen agyvelejű Aromo nyuszin, vagy éppen Bruckner Szigfriden. Szerintünk ezek a képek magukért beszélnek.

This slideshow requires JavaScript.

A gyerekelőadást követte a Pesti történetek, mely keretén belül március 15-re is emlékeztünk. A műsor egyik kiemelkedő pontja a szívhezszóló Hazám, hazám volt Szentmartoni Norman előadásában. De hallhattunk ezen kívül operettet, részletet láttunk a Hacsek és Sajóból, valamint a Jézus Krisztus szupersztárból.

A szünetben és az előadás végén pedig kötetlen beszélgetésre került sor kávé és sütemények mellett.

Ezúton is köszönünk minden segítséget azoknak, akik a szervezésben kivették a részüket! És nem utolsó sorban meg szeretnénk köszönni a Pilvax Players minden egyes tagjának, az idelátogató színészeknek, hogy ekkora élményt nyújtottak a Phoenix-i közönségnek. A kultúra örök.

This slideshow requires JavaScript.

On March 17-th the Pilvax Players gave an incredible show to all lovers of Hungarian culture and music. We can say that we truly experienced the Hungarian Theater feeling.

They started off with a play for the kids based on the stories of Ervin Lazar, A négyszögletű kerek erdő. The children were amused by Aromo the bunny, or Bruckner Szigfrid, the lion. We think that the pictures talk for themselves.

The kids show was followed by a Hungarian musical theater. During the show we also remembered and honored those who fought for the freedom of our people on March 15th, 1848. The highlight of this show was the song Hazám, hazám performed by Norman Szentmartoni. But we also listened to operettas, segments from Hacsek and Sajo, as well as Jesus Christ Superstar.

After and during the shows all who were present were able to spend some quality time getting to know each other better, or having conversations with long time friends.

We can say that this event was a success and we would like to thank you all who helped with organizing it! We are very thankful to all the members of Pilvax Players as well and the actors who visited us from abroad for this experience. Culture is perpetual.

Photo Credits and special thanks go out to: Edit Vasadi Photography

http://editvasadi.com/

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s