Látogassunk haza a phoenixi hangszermúzeumon (MIM-en) keresztül

***For the English version of this blog please click here.***

Amilyen kellemes a tél Phoenixben, a nyár annyira brutális. Amikor 43 fok (110 F  ha amerikai hőmérővel mérjük) körül forog a hőmérő napjában, s néha éppen az 50 Celsiust (122 F) is eléri, mindenki próbál menekülni a városból. Néha sikerül is, esetleg Nemzeti Parkokat látogatunk hűvösebb helyeken, vagy éppen hazautazunk. Azonban ez nem mindig lehetséges, és nem tarthat egész nyáron.

Azokon a nyári napokon amikor a városba vagyunk szorulva, érdemes meglátogatni egy múzeumot. Phoenixben van elég belőle. Művészetitől tudományosig, természettudományitól történelmi múzeumig bármit meg lehet itt találni. De egyik sem hasonlítható a világon egyedülálló Hangszermúzeumhoz. 

És ami érdekesebb számunkra, a phoenixi Hangszermúzeumban magyar hangszereket is találunk, a tárogatótól a bőrdudáig, a citerától és cimbalomtól a kintonáig és hegedűig.  A tárlat nemcsak Magyarországot, hanem általában magyarlakta vidékeket is bemutatja, ami többek között azt is jelenti, hogy egy hagyományos erdélyi magyar esküvő részletet is láthatunk a képernyőn.

Magyarlakta vidékeket beszámítva, összejárhatjuk a világot egyetlen épületben itt

A MIM, avagy a phoenixi Hangszermúzeum hatezernél több hangszert mutat be két emeletre terjedő termeiben. 

Mivel közel lakom a Hangszer Múzeumhoz, gyakran szoktam meglátogatni. Gyerekeimmel, külföldi vagy csak más állambeli rokonaimmal, vagy éppen egyedül járom össze itt a különböző országokat és földrészeket, Afrikától Ázsián és a szigetországokon keresztül Dél Amerikáig, majd egy kis szünet után átmegyek Európába és Észak Amerikába is. Megismerem a különböző népeket hangszereiken, hagyományos zene és tánc mutatványaikon keresztül. 

De sehol nem időzök annyit, mint a magyar hangszerek előtt. 

Magyar zene a MIM-ben

Európa egyik sarkán, Bulgária és Románia között találom meg a szülőföldemet. Mármint a magyar hangszer és zene kiállítást. 

Ahogy a kiállítás elé érek, s beingul a program, szinte könny szökik a szemembe, mert hazai népzenét hallok. S a képernyőn nemcsak hogy magyar, hanem éppen erdélyi magyar népviseletbe öltözött esküvői menetet látok. 

Ezzel le is gyökerezik a lábam, s bámulom tovább a képernyőt. Háromszor is visszajátszom az esküvői menetet, mielőtt a figyelmemet a hangszerekre fordítom.  

Magyar hangszerek a múzeumban

Természetes, hogy felismerem a hegedűt, ami alig különbözik attól amit gyerekkoromban elhagytam, mert túl nehéznek tartottam komolyabb zenét eljátszani rajta. Bár még mindig el tudnék játszani egy pár hagyományos gyereknótát, ami eszembe jut ahogy a hegedűt bámulom. 

Ellenben a melette kiállított kintornáról csak annyit tudok, hogy valószínű egy fajta hegedű lehet, mert amikor hegedülni tanultam, gyakran hallottam, hogy “Réka kintornázik”, amiből arra következtettem, hogy a  kintorna hangja egy rosszul játszott hegedűjéhez hasonlít. Nem tudom, mennyire lehettem távol a valóságtól, mert nem hallottam ugyan a kintorna hangját, de itt, Phoenixben végre látok egyet, a MIM-ben. 

Kintorna

Eddig nem igazán tudtam elképzelni, hogy is  néz ki ez a hangszer. Lényegében, nem is igen hittem, hogy egy valódi, létező hangszer. Ebben a helyzetben nagyon felsültem a hangszerek ismeretével, de végül nem vagyok zenész, és csak megkérdeztem a múzeum egyik kurátorát,  Wegehaupt Davidot, hogy meséljen egy kicsit a kintornáról. Amint kiderült, annyiban igazam volt, hogy a hangszer tényleg a hegedűnek testvére. 

David, elmagyarázza, hogy a kintorna igazából egy kerékhegedű (wheel-fiddle), ahol a zenész a  vonó helyett egy kereket forgat, ami, a húrokhoz dörzsölődik, lényegében meghajlítva őket, ami rezgést s ezáltal zenei hangot alkot. A kiállított magyar kintornának három húrja van, ezekből kettő drón húr, aminél a hangmagasság nem változik, míg a harmadik húr a kintorna gombjainak nyomásával változtatja a hangmagasságot. 

Szóval ebből én annyit megértek, hogy kevesebb hangot játszik, mint a hegedű, mivel csak egy húrja változtatja a hangmagasságot, a másik kettő csak mellé szól, mindig ugyanazt a hangot adva. Ebből arra is rájöttem, hogy én akkor kintornáztam szegény kis hegedűmmel, amikor véletlenül nemcsak egy hangot játszottam, hanem a vonóm megcsúszott (elég gyakran, hogy őszinte legyek), s egyszerre több húron játszott, bár csak egyen kellett volna. 

A kintorna történetéről mesélve, David hozzáteszi, hogy Európa-szerte elterjedt hangszer volt (a MIM-ben öt nép kiállításán is megtalálható), és eredetét kb 1000-re saccolják, Közel-Keletre vagy Keleten Európára. Ilyen régi hangszereknek nehéz az eredetét meghatározni, de lényege, hogy sok európai népzenében használták, bár ezek mind különböznek egymástól. A magyar zenei kiállításon valót a MIM a németországi Goslarban található hangszerek és bábok magángyűjteményéből szerezte be, melyet Walter J. Erdmann állított össze.

Bőrduda

A hangszermúzeumban bőrdudát is találok, nem is egyet, hanem hármat is. Persze, nem csoda, hisz ez egyik nagy multú pásztorhangszerünk, ami nemcsak a népzenénkben, hanem népmeséinkben, és rengeteg közmondásban, szólásban szerepel. 

A magyar ember úgy jóllakik, mint a duda, amivel a levegővel felfújt dudához hasonlítja a töltött gyomrát. Ha valakit olyasmire akarunk tanítani ami lehetetlen, megtanítjuk kesztyűbe dudálni, ami arra vonatkozik, hogy a duda sípszárán a hanglyukak annyira közel állnak egymáshoz, hogy kesztyűben lehetetlen játszani rajta. Persze, azt is tudjuk mindnyájan, hogy nem fér el két dudás egy csárdában.  

Más népekétől eltérően, a magyar dudán három síp szól egyszerre, aminek összehangolása nem könnyű feladat. Ezért (is) volt az, hogy a jó dudást nagyra értékelték.

Népmeséink pásztorlegénye gyakran fújja bőrdudáját ugyan, de talán még gyakrabban a tárogató hangjával csalogatja haza a nyáját. 

A duda talán legrégebbi hangszerünk, hiszen mint szó, már 1095 óta ismert. Legkorábbi ábrázolását egy Mátyás király korabeli Corvin Kódex keretdíszén találjuk. A 16-17. században a dudazene Magyarországon nagyon népszerű volt. A dudásnak előkelő helye volt a magyar főúri zenében, ahol az egyik legjobban fizetett zenész volt, aki egymagában is szolgáltatott zenét – a duda megállta helyét más hangszer nélkül – bár gyakran a hegedűvel játszott együtt, s olyankor a kísérő szerepét töltötte be. 

A 19. században a duda kezdett kiszorulni a főúri udvarokból, bár falvakon még népszerű maradt egy ideig. A 20. században már csak pásztorok fújták. Lassan pedig még az ő körükből is kimaradt, ahol a tárogató és a fuvola váltotta fel népszerűségét. 

Tárogató

Természetes, hogy tárogatót és fuvolát is találok a phoenixi Hangszermúzeumban. A tárogató egy másik ősrégi hangszerünk, amit népzenékben használtak őseink,  s megjelenik a népmesékben is. 

Manapság a tárogatót Hungarikumként ismeri a világ, s olyan magyar hangszerként tartja számon, amit egyedi hangzása és különleges hangszíne miatt a magyar lélek hangjaként is emleget, a Földművelődésügyi Minisztérium hivatalos közleménye szerint.  

Akárcsak a duda, a tárogató a magyar történelmet kíséri a honfoglalástól napjainkig. Felépítése, hangja, hangszíne kisebb-nagyobb változásokon ment keresztül évszázadokon keresztül, de lényege nem változott. Különösen népszerű volt a 16. században, a végvári katonák körében, bár főúri udvarokban és lakodalmakon is szerepelt. 

Mai formájában a 19. század végétől ismert, amikor egy budapesti hangszergyárban a tárogató testét meghosszabbították, klarinétszerű fúvókkal látták el, és több billentyűvel szerelték fel. 

Citera és cimbalom

A MIM-ben található lófejekkel díszített citerát kedvelem talán a legjobban a kiállításon. Különösen a faragott lófejeket csodálom.  

Ugyancsak Davidt Wegehaupt mondja el, hogy ezt a lófejű citerát a magyarországi Bágban Svehla Pál és Horváth Gábor készítette, faragta, 1972-ben.  A citera egy lapos hangdobozú hangszer, melynek húrjai átnyúlnak a dobozon. A hangszer sokféle méretben, formában, és változatban található Európa-szerte. 

A magyar citera annyiban egyedülálló, hogy egy fogólapja is van, amit a zenész mozdít amikor a hangmagasságot akarja változtatni. A kiállított citerának öt dallamhúrja és 18 kísérőhúrja van. 

A faragott minta a népi hangszereken olyan állatot ábrázol, aminek jelentősége van az adott kultúrában, mint a magyar citera hat faragott lófeje. 

A cimbalom a citera egyik változata, amit, bár Európa-szerte több helyen is használtak, Magyarországhoz van leginkább köze, ugyanis a koncertcimbalmot itt találták ki, an 1870-es években. A 20. század elején a budapesti Bohák Lajos cége Európa-szerte híres és elismert cimbalmokat készített. Ezek közül kettő is van a MIM-ben, egyik a magyarországi kiállításon, a másik a csehországiban. 

Ha már a hangszermúzeumban vagyok, más országokba is ellátogatok

Ha már eleget csodáltam a magyar hangszereket, ellátogathatok a szomszédos országokba, összejárom Európa többi részét, onnan átlépek Észak Amerikába, s vissza ide haza, Arizonába.

S ha a világot összejártam a különböző népek zenéjén s hangszerein keresztül, lemegyek az alsó emeletre, ahol még több hangszer van kiállítva. Mielőtt a múzeumot elhagyom, az utolsó kiállítás ahol megállok, megengedi, hogy játsszak is a kiállított hangszereken. Kipróbálok egyet-kettőt, bár tudom, hogy zenész már nem lesz belőlem. Attól függetlenül jólesik egy húrt megpendíteni, vagy egy dobot megütni. 

A múzeumban koncertet is lehet hallgatni

Néha koncertet is lehet hallgatni a phoenixi Hangszermúzeumban. Volt olyan eset, hogy véletlenül tudtam meg, hogy volt egy, pont amikor az öcsémmel látogattam, és beültünk meghallgatni egy rövid klasszikus koncertet. 

Általában azért előre lehet tervezni a koncert-hallgatást, mert a múzeum meghirdeti. Ilyen volt például az a koncert is, melyet a mi egyesületünkkel, a Phoenixi Magyar Kulturális Egyesülettel, partnerségben szerveztek 2019-ben. Magyarországról látogatott ide a Söndörgő Együttes, mely kirívó virtuozitásával és lehengerlően friss előadásmódjával mára Európa-szerte az egyik legnépszerűbb magyarországi együttessé vált. Tamburára épülő – de a fúvós és ütős hangszerekre, valamint a harmonikára is kiterjedő – hangszerelésével a Balkán legsűrűbb zenei rétegeit is hitelesen tudja megszólaltatni – úgy, ahogyan az más balkáni együttesektől nem hallható.

Koncerttel vagy anélkül, egy phoenixi forró nyári napon a MIM egy kellemes időtöltést nyújt.

Published by

Emese-Réka Fromm

A Hungarian native from Transylvania, Réka Fromm has been a Phoenix resident for almost three decades. She is a travel writer, translator and recently started teaching Hungarian for English-speaking adults through HCA Phoenix. Her online home is at Wanderer Writes, where she publishes travel and culture-related stories.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s