Húsvéti locsolás – magyar szokások és hagyományok

Bár a világ minden részén ünneplik a húsvétot, minden nemzetnek van egy-két, a többitől eltérő, egyéni szokása. A húsvéthétfői locsolás egyike a magyar szokásoknak. Hasonló szokásuk a szláv eredetű népeknek van, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban is Ukrajnában vízzel öntik le egymást az emberek húsvét hétfőjén. 

Ami különbözik a szláv eredetű népek és a magyarok ünnepe között, az a locsolással egybekötött verselés. No meg az is, hogy nálunk, magyaroknál, csakis a fiúk locsolják a lányokat, miután engedélyt kérnek tőlük. A lányok ajándékba hímes tojást, illetve piros tojást, esetleg süteményt adnak a fiúknak. Valamint ma már több helyen elkezdett hagyománnyá válni a pénzbeli ajándék is.

Erdélyi gyerekkoromban húsvét hétfője volt egyik kedvenc ünnepnapom. Nem kimondottan a sok parfűm miatt ami általában az est vége fele olyan fejfájást szokott okozni, hogy alig álltam a lábamon, hanem inkább a látogatások s locsoló versek miatt.  Mindig vártam, hogy ki milyen verssel állít be a házhoz, hallok-e valami újat.

A locsolóvers a húsvéthétfői locsolás egyik fő eleme. Vers nélkül nem volt locsolás. Kisfiúk már három-négy éves korban megtanultak legalább egy locsolóverset. Később már a versek hosszabbak, többet-mondóak voltak. Olyan is volt, aki maga írt, vagy helyben improvizált egy-egy locsolóverset, minden lánynak mást. 

Bár ahány ház annyi szokás, vagy mondhatnánk úgy is, hogy ahány falu annyi szokás alapon, a húsvéti locsolás kissé eltér különböző helységekben, a lényege mégis a locsolóvers, locsolás, hímes tojás ajándékozás, esetleg vendégeskedés.

Mi is a húsvéthétfői locsolás?

A locsolás lényegét egyik legegyszerűbb kis versben lehet legjobban összefoglalni.

Én kis kertész legény vagyok, Virágokat locsolgatni járok. A minap erre jártam, Egy rózsát hervadni láttam. Meg szabad-e öntözni?

Ahogy a vers mondja, a lányok ezen a napon szimbolikusan virágok, s a fiúk kertészlegények, akiknek kötelessége megöntözni ezeket a virágokat. 

Ez egyik legegyszerűbb kis vers, egészen apró kisfiúk mondják amikor lányos házhoz bekopognak húsvét hétfőjén locsolóvízzel. Hogy én pont erre emlékszem, az azért van, mert két öcsém van, s ők ezt tanulták me először három-négy éves korukban. Persze, a válasz mindig “szabad”, amire előáll a kislány, akit meglocsol a “kertészlegény”, és a kislány egy piros hímes tojást ad ajándékba a locsolásért.

Korosztályonként változik kissé a szokás, ami főleg a versekben nyilvánul meg, s a fiataloknál már udvarlással is egybe van kötve a locsolás. Például, a fiatal legény más verset mond annak a lánynak akinek udvarol, mint a többi ismerősének, amit, ha ügyes, ő maga ír. A legszebb hímes tojást a lányok az udvarlójuknak adják, vagy annak a fiúnak aki tetszik nekik. Néha a tojás mellé rozmaringot is adnak, de csak az udvarlójuknak. Általában a fiúk csoportosan jártak locsolni, néha egyik csoport utolérte a másikat, s késő délutánra már egész bulik keletkeztek a lányos házaknál.  

Honnan ered a húsvéthétfői locsolás?

A locsolás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. Eredetileg a lányokat vízzel öntötték le, s ez a szokás sok helyen mai napig fennmaradt, vagy újraéledt. Van olyan is, hogy a közeli forrásból vagy hegyi patakból merítik a legények a friss, tiszta forrásvizet a locsoláshoz. 

A verselés később terjedt el, de rengeteg változata van. Általában szájhagyomány által terjed, ami azt is jelenti, hogy egy versnek minden helységben lehet egy másik változata. Családban tanulhatják a fiúk az apáktól, vagy óvodában, iskolában a diákok egymástól. Sokan hozzáadnak ez eredetihez, vagy éppen újat improvizálnak.

Lényege, hogy a szimbólumot emelik ki, miszerint a lányok virágok akiket kora tavasszal meg kell öntözni, hogy nehogy elhervadjanak, s az öntözés feladata a fiúkra száll. Attól függően, hogy kinek mondják, a vers lehet vicces, komoly, vagy éppen szerelmes, rövid vagy hosszú. Elméletileg, minél jobb a vers, annál szebb tojást kap a verselő ajándékba. 

A hímes tojás

Húsvét alkalmával szinte mindenütt festenek tojást. S ez a tojásfestés még a kereszténység ideje előtt kezdődött. A híme stojás a tavaszi ünnepkor ősi szimbóluma, az élet jelképe. Talán ezzel magyarázható az is, hogy őseink jelekkel ellátott piros tojást helyeztek a halottak kezébe. Ez volt az újjászületés, feltámadás jelképe is. 

Ha az ősidőkhöz vezetjük vissza, a locsolás is ugyanezt jelképezi, hiszen a vízbe vetés ősi termékenységet varázsló szokás, a diszített tojás ajándékozása pedig az élet keletkezésének volt a szimbóluma. 

“Úgy bánik vele, mint a hímes tojással” gyakori, elterjedt szólásunk. Napjában használjuk, ha olyasmiről beszélünk amire nagyon kell vigyázzunk, ami könnyen eltörik. A szimbólum ősidőkre vezethető vissza, amikor a hímes tojást a szaporodás, az élet szimbólumának tekintették, s mint olyat, az ajándékba kapott hímes tojást nagyon vigyázva kellett őrizni. 

A magyar hímes tojás díszítő elemei ugyanebből a korból valók. Ellentétbe más népekkel, a magyarok a kereszténység felvétele után is megőrizték ezeket az ősi hímes tojás motívumokat, amik a régi magyar hitvilág és mindennapi élet mozzanatait tükrözik. 

Ma már ritkán látunk ősi motívumokat a húsvéti tojásokon, sőt a tojás ajándékozást felváltja lassan a csoki-tojás, de bár változva is, a húsvéthétfói locsolás és tojás ajándékozás vaáltoztatai fennmaradnak. 

Phoenixben az idén tojásfestéssel és virtuális locsolással ünnepeltük a Húsvétot

Leave a comment