Vége van a nyárnak…. és bár Arizonában még ilyenkor hűvös szelek nem járnak, ilyenkor mindig Móra Ferenc sorai jutnak eszembe. Lassan a nyár végéhez közeledünk. Ilyenkor jól esik picit visszatekinteni a vakációs emlékekre, élményekre. Előbbi évekhez képest, amikor az egyesületi és iskolai munka pihenni szokott, egy másmilyen nyárral néztünk szembe. Sokan tervezték a haza utat, nagyszülőket meglátogatni, táborozni, lubickolni stb. Egy része ezeknek a terveknek azonban dugába dőlt. Így arra gondoltunk, hogy akkor mi leszünk azok, akik valamilyen elfoglaltságot ajánlunk fel azoknak, akik itt rekedtek. Öröm volt látni, hogy volt rá igény és picit így hozzájárulhattunk ahhoz, hogy feldobjuk a hétköznapokat, kikapcsolódási lehetőséget kínáljunk. Köszönjük mindazoknak, akik bekapcsolódtak a beszélgetésekbe, eljöttek az iskolai foglalkozásokra és érdeklődést mutattak a virtuális rendezvények iránt!

Közösségi Kedd találkozónkkal továbbra is havi rendszerességgel jelentkeztünk. Jobbnál jobb témákat dolgoztunk fel. Előadóink virtuálisan elvittek minket Magyarországra és megismertettek olyan helyszínekkel, melyeket érdemes felkeresni egy kirándulás során. Együtt ünnepeltük meg az Összetartozás napját, valamint betekintést kaphattunk az ősi magyar kultúrába és elbeszélgettünk annak hatásairól, hogy hogyan lehet átörökíteni a motívumokat, a szimbólumvilágot hétköznapjainkba.

A Beszélsz magyarul? nyelvcsoport is összejött párszor a virtuális térben és különböző témakörökben indult beszélgetés a résztvevők között. A találkozók célja elmélyíteni a tudást. Egy platform azok számára, akik már beszélnek valamilyen szinten magyarul és bővíteni szeretnék szókincsüket, társat keresnek, akivel gyakorolhatják a nyelvet.

Együtt ünnepeltük meg az Anyák és Apák napját.

A Trianoni békediktátum aláírásának 100. évét, valamint augusztus 20-án a magyar állam alapítására és Szent István királyunkra emlékeztünk egy zenés-verses előadás keretén belül.

A gyerekekről sem feledkeztünk meg

A Napocska Magyar Iskolánk heti rendszerességgel tartott online foglalkozást, a nyár vége fele pedig kétheti rendszerességgel találkoztunk.

Ezen kívül iskolánk két diákja és egyik tanára részt vett egy kéthetes online magyar olvasótáborban az AMIT szervezésében. 61 résztvevővel, 11 tanárral, három időzónában, öt csoportban folyt az oktatás. A csoportok Berg Judit könyveit olvasták és dolgozták fel érdekesebbnél érdekesebb feladatok során. A tábori beszámolót itt olvashatjátok.

Diákjainknak is élvezetes volt részt venni a csapatban. Ők ezt osztották meg velünk tábori élményeikről.

Én nagyon élveztem az olvasótábort. Sokat tanultam a Mátyás-templomról és a Budai Várról. Élveztem a játékokat és a csoportmunkát, ami a könyvhöz kapcsolódott. Szívesen részt vennék a táborban megint. Nagyon jó volt a könyv és szerettem, hogy másokkal is tudtam beszélni róla. (Bogi)

Az AMIT olvasótábor nagyon jó volt. Tetszett nekem a könyv amit olvastunk, és mindenki nagyon kedves volt az online táborban. Jó volt találkozni más gyerekekkel. (Helga)

Innen fogjuk folytatni szeptember elején. Az egészségügyi korlátozásokat figyelve és mindenki egészségére való tekintettel egyelőre online várunk titeket minden hónap első keddjén a Közösségi Kedd találkozónkra. A hónap végén pedig a Beszélsz Magyarul? összejövetelekre. Ezen kívül időszakos rendezvényeink is lesznek.

A Napocska Magyar Iskola szeptember 12-étől kezdi a 2020-2021es tanév első félévét. Újdonsággal is jelentkezünk, hiszen idéntől felnőtt nyelvcsoport is indul a HCAP keretén belül. Szeretettel várunk minden jelentkezőt! Magyarul tanulni több okból kifolyólag is jó!

Figyeljétek, minden hónap elején az elektronikus postaládátokat, mert ilyenkor érkezik meg a hírlevelünk. Ha nem találjátok az e-mailek között, annak két oka lehet: a Spam-be kerül (ezért vegyétek fel az e-mail címünket az ismerősök listájára), vagy nem íratkoztatok még fel a hírlevelünkre. Ezt megtehetitek itt a honlapon, vagy e-mailben a hca.of.phoenix@gmail.com címen.

Szerző: Vicsacsán-Nagy Réka

Published by

HCA Phoenix

The Hungarian Cultural Association of Phoenix (HCAP) is an independent, all-volunteer, educational, charitable and non-partisan organization open to anyone with interest in nurturing the Hungarian language and culture, regardless of world view, nationality, or religion. Our goal is to nurture the Hungarian language, culture, identity, and traditions, and make them available to present and future generations through educational programs, celebrations, commemorative events, and social gatherings. Through our mission, we aim to broaden familiarity with the Hungarian culture within the American community, thereby nurturing and strengthening Hungarian-American ties and relationships.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s